Már egy hét is eltelt a nagy nap óta, de még mindig hihetetlen, hogy sikerült teljesíteni a távot. Azt a távot, amire tavaly október óta készültem, és ami olyan távoli volt, teljesíthetetlen. De igen, SIKERÜLT, mert bár voltak holtpontok, azért csak sikerült meggyőzni magam arról, hogy ezt meg lehet csinálni!
Kellett a külső biztatás is a helyszínen, illetve a távoli, lélekben velem tartó és drukkolók ereje is, de azért összességében ezt a csatát mi magunk nyertük meg ott legbelül. Ezt csak azok tudják, akik átélték és élik. Mikor beérkeztem a célba, akkor kedves Beső (Gyurika) barátom, példaképem és mentorom fogadott,
aki azt a kérdést tette fel, hogy „Na milyen volt?” – „Állat, de soha többé nem indulok ilyen versenyen!” J Persze, ezt azóta már nem így gondolom, és a beérkezést követő egy órában is már máshogyan gondoltam!
A felkészülésem a napra több fokozatból és versenyből állt. Azt tudom, hogy valamikor tavaly nyár végén, miközben Gyuri mesélte élményeit a triatlon versenyekről, gondoltam rá, hogy mi lenne, ha én is belevágnék ebbe az ismeretlen TRI világba. Félve kérdeztem meg tőle, hogy szerinte készüljek és induljak majd jövőre én is. A válasza meggyőzött és elkezdtem.
Fokozatos futások és távok növelése, úszások és bringázás. Bár az utóbbival volt a legkevesebb bajom, hisz minden nap tekerek, és több km van már bennem. De mivel igazi bringám nem is volt ekkor még, elég képlékeny volt a dolog, hogy ebből lesz valami. Ennek ellenére az erőnléti edzések nem maradtak el, sőt intenzívebbek lettek. Futás- és úszásnapok váltották egymást, majd eljött december 31. az első futóesemény, amin megmérhettem, hogy hol is tartok. 14 km-es verseny -10 fokban! Jól esett, bár akkor még elég kezdő voltam, rutintalan. Vitt a tömeg, energiáimat hamar elhasználtam és szinte meghalva értem be a célba. De minden ilyen csak ösztönzött és tanított, hogy legközelebb miben és mire kell figyelnem. Ezeket sikerült is többé-kevésbé javítani. Most már nincs elszaladás, koncentrálás van és a végén egy jól eső beérkezés.
Az úszás már más tészta volt. Tudtam én úszni, de hát nem ekkora távokat és nem szépen. A távok már mennek, a szépséget meg inkább hagyjuk :-D A Balatonban meg senki nem látja! Sok-sok óra, gyakorlás, küzdés, fázás van ebben. Ez az a szám, amiben igenis lehet látni a fejlődésem. Erre vagyok talán a legbüszkébb, pedig van még min javulni. Na, de kérem, azért csak meg volt az az 1,9 km!
Szóval így szépen lassan, versenyről versenyre (futó, kerékpár, úszó) készültem a Júniusra. Ez a hónap ebben az évben az egyik legmozgalmasabb hónapom volt. 3 triatlon versenyen is indultam. Már kora tavasszal összeállítottam a versenynaptáram. Néztük, átbeszéltük vagy ezerszer, hogy mi, mikor, hol, hogyan legyen. Tudatosan építettem fel. Elsőnek egy Sprint táv, aztán ezt követte egy olimpiai táv és végül a BB 70.3! Számomra a király kategória, a triatlon F1!
Részletezhetném, hogy mikor mi volt, de nem teszem, mert minden esemény egy edzés volt a Bádogora és így utólag azt hiszem, nem is csinálhattam volna jobban! Persze sok áldozattal járt, de mindenki megértette, hogy mire is készülök. Akadtak olyanok, akik nem értették, hogy miért csinálom, de én tudtam, hogy a választ csak én tudom. Képes vagyok-e ezt végig csinálni és lesz-e kitartásom hozzá. Volt és képes! Még nem teljesen, de ezek a felkészülések és versenyek lehet, hogy megtanítanak uralkodni magamon, mert elég impulzív emberke vagyok. Majd hosszútávon kiderül. Mert lesz, itt nem állok meg. A BB 70.3 nem a cél volt, hanem a start. Még több ilyen érzést szeretnék, még több km-t. De a táv és kombinácó marad ez, még egy darabig! De egyet ígérhetek, hogy Beső felkötheti a nyúlcipőt, mindenét amije van, mert jövőre az enyém lesz az a kupa!
Így, ezen formában is szeretném megköszönni a szervezőknek, hogy befogadtak ebbe a csapatba és részt vehettem! Nagyon nagy élmény volt és minden tökéletes volt! A drukkolás, frissítés, segítség, tanácsadás, tájékoztatás… Minden! Ezért is nem emelek ki senkit, mert az egész csapat előtt leemelem a bukósisakom! Gratulálok és kívánom, hogy legyen sokáig sikeres ez az esemény! Hajrá BÁDOGOSOK!
Tibi